Minden népnek, nemzetnek, régiónak megvan a saját receptje a boldogságra. Ezek között vannak olyan prózaiak, mint Kelet-Európában a mértéktelen alkoholfogyasztás, és vannak igazán spirituálisok, mint Indiában a jóga. Az előbbi azért a tömegekhez szól, az utóbbi viszont csak azokhoz, akik képesek Indiában is felülemelkedni a koszon és zűrzavaron. Ma – sok más mellett – a skandináv boldogságeszménynek, a hyggének és lagomnak van itt a globális divatja. Persze a lagom sokban nem különbözik attól, amit már a régi görögök is mondtak, hogy semmit sem túlságosan. Akkor hol a különbség?

Sok kisebb-nagyobb népcsoport, szemre igen eltérő öltözete tartozik ide, melyeknek közös tulajdonsága a régiesség, valamint az, hogy bár néhány vonásukban ugyan megváltoztak, nem haladtak végig a többi magyar viselet 19–20. századi átalakulásának útján.

Kitartó, alázatos, naiv, érzékeny és vicces. Így jellemzi magát Drencheva Nati, aki blogger, vlogger és a NANA’S divatmárka alapítója. A 24 éves lány Bulgáriában született, de 23 és fél éve Magyarországon él. 18 éves korában csöppent bele a divat világába, és azóta is sikerrel veszi az akadályokat. Mára már sokan megismerték a nevét, ruhái pedig számos helyen köszönnek vissza viselőik által. 

Bővebben