Irány Dubai!

A Dubaiba vágyó utasok szinte azonnal felteszik a kérdést: mikor, hol, mennyit? Mikor, vagyis melyik hónapban? Hol, azaz a város melyik pontján? Mennyit, vagyis hány napot töltsünk Dubaiban? Fontos kérdések, amiket mindenképp gondoljunk át, mielőtt a legnépszerűbb emírségbe utazunk, és még fontosabb tanácsok, amiket fogadjunk meg, ha szeretnénk felejthetetlenné tenni dubai nyaralásunkat.

Mikor utazzunk Dubaiba?

Talán erre a legegyszerűbb válaszolni: októbertől májusig javasoljuk az utazást. Akit csak lehet, lebeszélünk a nyári időszakról, mégpedig két ok miatt. Az egyik a már-már kibírhatatlan hőség, a másik pedig a ramadán, ami azalatt az egy hónap alatt alaposan felforgatja a város életét. Júliusban, augusztusban nem ritka, hogy a hőmérő higanyszála csipkedi az 50-es osztást, ami a klimatizált hotelszobából nézve nem annyira brutális, de ha az ember kilép az ajtón, akkor úgy orrba vágja a meleg, hogy alig tér magához. Én azt szoktam mondani, olyan a Napra kimenni, mintha a karomat „simogatnák” egy vasalóval. Persze azt is tudom, hogy az egyiptomi nyárhoz, a török vakációhoz szokott honfitársaink nem rettennek vissza a forróság emlegetésétől, mégis, ha valaki megteheti, hogy csúsztasson a nyaraláson, inkább a már említett időszakban keresse fel Dubait.

Hol szálljunk meg?

Ez a második legnépszerűbb kérdés, miután megegyeztünk abban, hogy a család inkább az őszi vagy tavaszi szünetben látogat az Emirátusok legnagyobb városába. A belváros megjelölés itt egy kicsit félrevezető, sok helyen a régi városrészt Bur Dubait vagy Deirát jelölik ezzel a kifejezéssel. Valójában nincs olyan igazi központja Dubainak, mint a legtöbb európai nagyvárosnak. Downtown persze létezik, amióta kiépült a Burj Khalifa környéke, azóta ezt hívják Dubaiban belvárosnak – ami azért egy kicsit csalóka.    

Az Emirates Mall vagyis a „sípályás” bevásárlóközpont környéke (Al Barsha) azért kedvelt, mert közel van a Mall, nincs messze a metró, és a 3 csillagostól az 5 csillagos hotelig széles a kínálat. Nem mellesleg innen hamar elérhető a Burj al Arab melletti szabad strand, ha pedig valaki amolyan olasz „bibionés” beachre vágyik, akkor taxival nagyjából 15 perc alatt eléri a Jumeirah Walk melletti minden igényt kielégítő strandot.

A másik kedvelt célpont a Marina és annak környéke. Gyorsan hozzá is teszem, hogy itt az árak is magasabbak, hisz az egyik top városrészben a szállodai szolgáltatásokat is meg kell fizetni. Ezen a környéken az összes hotelhoz sétányira van a tengerpart, aki pedig hajlandó a borsos árat is kifizetni, akkor olyan szállodában töltheti el a vakációt, amely saját tengerparti szakasszal is rendelkezik. A legtöbben azért beérik a Marina valamelyik 4 csillagos hoteljével, ahol hűsölhetnek a medencében, napozhatnak, elszürcsölhetnek egy kellemes koktélt, hogy aztán délután akár a nyakukba vegyék a várost.

Apropó, alkohol. Nem kézenfekvő, hogy minden hotelben lehet kapni alkoholt, van, ahol egyáltalán nincs, és ez, ha nem tájékozódnak előre az utasok, bizony kellemetlen meglepetést okozhat, ha mondjuk, a vacsora után jól esne egy pohár bor.

A harmadik kedvelt városrész, a már említett Bur Dubai. Itt legfőképp a kedvező árakat tudjuk kiemelni, ami lássuk be, sokaknál fontos szempont. Legfőképp akkor, ha nem a medencében akarják lógatni egész nap a lábukat, hanem csak arra kell a hotel, hogy aludjanak egy jót, hisz a nap egészét úgysem ott töltik.

Persze a luxushotelek sem maradnak ki a szórásból, de azért mégsem az a jellemző, hogy az 5 csillagos hotelekben tolonganak magyar honfitársaink, ahol a szezonban egy éjszakáért gondolkodás nélkül elkérnek 150-200 ezer forintot. 

Mennyi időre érkezzünk Dubaiba?

A három napos, úgynevezett városlátogatásról mindenkit lebeszélünk. Ahhoz túl messze van Dubai – még az öt órás repülőút ellenére sincs a szomszédban –, ráadásul a repülőjegy sem két forint, de a legnyomósabb érv mégis csak az, hogy túl sok a látnivaló, az élmény ahhoz, hogy bele lehessen sűríteni 2-3 napba.

Hogy mi a helyzet az öt napos programmal? Valamivel jobb a helyzet, de ebbe se fér bele minden, a kikapcsolódás, a városnézés, a kirándulás és a feltöltődés.

Ezért, aki csak teheti, ne számoljon hét napnál kevesebbel, ha Dubait veszi célpontul. És higgyék el, az egy hét után is azt fogják érezni, kellett volna még pár nap…

instagram