Karneválok

Az idén 90 éves a világhírű riói karnevál. Rendkívül nagy múlttal rendelkezik, ám jelenlegi formájában 1928 óta rendezik meg. A hagyomány szerint a karnevál királya minden évben megkapja a város kulcsát a polgármestertől, ezzel veszi kezdetét minden idők leghíresebb karneválja. A ceremónia a hagyományok szerint stílusosan tánccal, azaz szambával kezdődik.

A farsangi szezon időszakában, márciusban rendezik meg, és Rio de Janeiro néhány napra a világ fővárosává válik.

A parádén a díszes jelmezek, színes tollakkal díszített ruhák és fejdíszek mellett az erős arcfestés és a testfestés is helyet kap.

A legjobb szambaiskolák táncosai hónapokon keresztül készülnek a versenyre, hiszen ilyenkor mérik össze tudásukat a több mint másfél kilométeres Sambadronon. Minden iskola különböző témájú produkcióval lép a mozgó színpadra, azaz kocsin mutatják be a táncukat, és témájuknak megfelelően díszítik fel a kocsikat. Mindegyik csoport 75 percet kap a bemutatkozásra, és a két éjszakán át tartó versenyen próbálják elnyerni az 54 tagú zsűri, illetve a közönség kegyeit.

Persze a karneválon nem csak a szambaiskolák növedékei táncolhatnak, bárki táncra perdülhet, akinek csak kedve van.

Az összejövetelek általában késő délután kezdődnek, és a gyerekektől egészen az idősebb korosztályig mindenki csatlakozik a mulatsághoz. Több zenekar különböző zenékkel más-más helyszínen szórakoztatja a karnevál vendégeit. Sőt! Van olyan zenekar is, amelyik több mint tízezer résztvevőt vonz.

A látványos forgatagra körülbelül másfél millió turista érkezik, és évről évre egyre többen szeretnének eljutni a híres karneválra. Aki igazán jó helyet szeretne, jobb, ha már fél évvel előtte megvásárolja a jegyeket, hiszen népszerűségük miatt gyorsan elkapkodják azokat.

Portugália „legportugálabb karneválja”

A portugál fővárostól, Lisszabontól nem messze található a hetvenezer lakosú kisváros, Torres Vedras, ahol hat napig dübörögnek a dobok és a szamba.

Ez a kisváros jogosan hívta fel magára a figyelmet, hiszen minden évben itt rendezik meg az ország legnagyobb karneválját, tehát ez „Portugália legportugálabb karneválja”.

A riói karnevállal ellentétben itt 16-17 fokban, olykor szemerkélő esőben kell végigszambázniuk a karnevált az ide ellátogatóknak. A parádé legjelentősebb eseménye a „Corso Diurno” nevű ünnepség, azaz a nappali felvonulás. Itt találkozhatunk díszes, allegorikus kocsikkal, bábokkal és nagy fejű figurákkal. Minden egyes kocsi egy-egy témát dolgoz fel, vagy épp gúnyol ki. Általában a közélet szereplői kerülnek a középpontba, mint például politikusok, hírességek, focisták. Az ide érkező szórakozni vágyók körében nem ritka az extrém jelmezek viselése sem. Találkozhatunk királyokkal és királynőkkel, Supermannel, kalózokkal, bohócokkal, sőt még Mickey egérrel is! Hagyomány náluk, hogy olykor a férfiak magas sarkúban, illetve szoknyákban szambáznak végig a karnevál szűk utcáin. Ezek a férfiak a nők mozgását és öltözködési stílusát próbálják kifigurázni.

A felvonulás ideje alatt szinte elkerülhetetlen, hogy ne érje fejünket néhány kalapácsütés – persze ezt nem kell komolyan venni, ugyanis a kalapács gumiból készült. Ez is egy régi portugál hagyomány, és mivel a kalapács puha, így nem érhet minket maradandó sérülés.

Igaz, a Torres Vedras-i karneválnak nincs akkora híre, mint a rióinak, de minden évben szép számmal érkeznek turisták, spanyol és portugál tömegek.