A portugál konyha különös világa

A portugál konyha több szempontból is érdekes, hiszen az ország elhelyezkedése miatt számtalan tényező befolyásolta a különleges gasztronómiai kultúrájuk fejlődését. Földrajzi elhelyezkedését nézve Európa egyik legtávolabbra eső pontja, így eltérően a kontinensen megszokottaktól, sajátos ízvilágot alakítottak ki maguknak. Másrészt – mivel fontos tengeri kereskedelmi útvonalon helyezkedik el, illetve korábban a legnagyobb gyarmattartó birodalmak közé tartozott – a fűszerkultúrájuk messzemenően széles skálán mozog, a kelet-afrikai borskülönlegességektől, az amazonasi esőerdőkből importált portékákon át a magyar fűszerpaprikáig mindent megtalálhatunk a konyhájukban.

Természetesen mivel Portugália tengerparti ország, így a régióban jelentős a tengeri eredetű ételek fogyasztása, amelyek közül feltűnően kiemelkedik a tőkehal. Egy portugál mondás szerint olyan változatossá alakult az évszázadok alatt a felhasználása, hogy egy rendes helyi asszonynak 365-féleképpen kell tudnia elkészíteni, hogy megállja a helyét a konyhában. Persze ez a mai kornak megfelelően már nem teljesen igazolható, bár tény, hogy Portugália a tőkehalfogyasztásával az élen jár a nemzetközi mutatók szerint. Nagy általánosságban azonban burgonyával, tojással, olívaolajjal és ecettel tálalják, illetve ezek különböző variációit kombinálják. A megemelkedett igények miatt mára már a portugál halászati ipar nem is tudja kielégíteni az ország szükségleteit, így akár Norvégiáig is hajóznak zsákmányért, vagy importáruval fedezik a keresletet.

A helyi étkezési szokások szintén eltérnek egy átlag európai család rutinjától, ugyanis gyakran hat alkalommal ülnek asztalhoz a portugálok. Reggelire egy náluk megszokott bicát isznak, ami a mi felfogásunk szerint egy dupla eszpresszónak felel meg, ehhez kérnek egy pastel de natát, ami levelestészta-alapú kosárka, benne egy kis vaníliapudinggal. Tízórai gyanánt ismét fogyasztanak egy kört ebből a párosból, majd elmennek egy másfél órás ebédszünetre, és egy hangulatos kis étteremben fogyasztják el edédjüket, a legnagyobb nyugalomban. Hasonlóan működik, mint az olasz szieszta, csak éppen nem alszanak egyet utána.

Ezekben a kis éttermekben igyekeznek a házias ízvilágot produkálni, hogy minél jobban visszaadják a helyieknek az otthon érzetét. Turistaként érdemes a kevésbé felkapottabb helyeket választani, ha például Lisszabonban járunk, mivel a turistalátványosságok környékén fekvő éttermek inkább az európai ízekre hajaznak, és nem a helyi ízvilágot tükrözik. Emellett persze a pénztárcánk is hálás lesz, ha például nem a Belém-torony lábánál ebédelünk. Bár a látvány miatt megérheti a felárat az étel.

Ezután jön az uzsonna és a vacsora, amit majd még egy éjszakai vacsora követ. Uzsonnára legtöbbször szardellát esznek, amit grillen készítenek a kertben, és ha járókelő téved arra, meg is kínálják vele. A lakosok méltán híresek a vendégszeretetükről, és annak ellenére, hogy a legtöbben nem beszélnek sem angolul, sem németül, remekül tudnak gesztusokkal kommunikálni.

A portugálok hihetetlenül édesszájúak. Nagy a választék, bár a magyar turista többnyire nem tartja azt versenyképesnek a hazai, az osztrák vagy a francia édességfelhozatallal. A portugáloknál az utcákon, piacokon, vásárokon nagyon jellemző, hogy az édességek közül farturát, azaz fánkot kínálnak. A forró olajba spirál alakban csurgatott fánktésztát forrón, fahéjas porcukorral megszórva kínálják. Mexikóban, Spanyolországban sütnek ehhez hasonlót churros néven.

A portugál kolostorokban réges-régen a barátok és az apácák az áhítatos életrend mellett a konyhaművészetnek is teljes hittel és sok fantáziával adóztak. A konyháikban olyan süteményrecepteket is kidolgoztak, amelyeknek nagy hasznát vették akkor, amikor kétszáz évvel ezelőtt bezárták az összes portugál kolostort. Arra kényszerültek, hogy sütemények árusításából tartsák el magukat. Egyik süteményük Portugáliában valóságos nemzeti jelképpé vált. A pasta de Belém rengeteg helyen kapható Portugáliában, és a turisták is mindig kipróbálják. Azok a cukrászdák, amelyek híresek a jó pasta de Belém süteményeikről, nem panaszkodhatnak a forgalomra. Kicsi, leveles tésztás süteményről van szó, amelynek közepén krém van.

Nem maradhat ki a portugál konyha ismertetésénél a bor, hiszen ki ne hallott volna a portói borról. Az ország borrégiói közül az alentejói a legnagyobb, a dourói pedig a legrégebbi, a leghíresebb és egyben a világörökség része is. Annak idején Marques de Pombal úgy rendelkezett, hogy csak az Alto Douróban készült borból állíthatnak elő portóit, így ez lett a világ első körülhatárolt borvidéke. A portói egy likőrbor, ezért nekünk, magyaroknak talán inkább ínyencségnek számít az édes íze miatt. Más nemzetek is hasonlóan jó véleménnyel lehetnek róla, mivel Portugália legnagyobb mennyiségben palackozott és exportált fogyasztási cikke a nemes portói nedű.

 

 

 

instagram