Vacsora a tenger alatt

Kulináris kalandozás az Emírségekben és Egyiptomban

Azok, akik az Egyesült Arab Emirátusokba utaznak, a helyi és a világ minden tájáról származó finomságokat királyoknak járó kiszolgálás mellett fogyaszthatják el. Sőt. Vacsorájukat óriási akváriumok mellett, felvonuló tevéket nézve, de akár egy Forma 1-es versenyt követve is elkölthetik. A kényeztető, ötcsillagos szolgáltatások Egyiptom vendéglátásától sem idegenek, ám ugyanilyen népszerűek a finom, friss fogásokat kínáló gyorséttermek is. 

Nathan Outlaw at Al Mahara – Dubai, UAE

A dubai Jumeirah Beach hófehér homokjától 280 méterre, az Arab-öböl türkizkék vizéből egy mesterséges sziget emelkedik ki. Ezen a kicsinyke földterületen áll Dubai ikonikus, vitorlát formázó hotelje, a Burj al Arab, vagyis az Arabok Tornya. A 321 méteres szálloda királyi pompával várja azokat, akik meg tudják fizetni a különleges szobákat és szolgáltatásokat. A belső terek sok helyütt 24 karátos arannyal vagy a különleges, olasz statuario márvánnyal vannak borítva. A szálloda egyik extravagáns éttermének, a Al Maharának, vagyis az „Osztrigakagylónak” enteriőrje is arannyal van díszítve. Ám nem ez az egyetlen különlegesség itt. Igazán szokatlan kilátás nyílik innen a tengerre, mivel vacsora közben nem a csillogó víztükörben gyönyörködhetünk, hanem az Arab-öböl víz alatti világának gazdagságát csodálhatjuk meg az óriási akváriumokban. A tengeri finomságokat kínáló étterem szakmai vezetője a kétszeres Michelin-csillagos, corwalli Nathan Outlaw, aki nem tudott ellenállni a felkérésnek, hogy angliai étterme mellett a Burj al Arabban is dolgozzon. Outlaw tervei között szerepel, hogy az Arab-öböl kincseit is megjelentesse az étlapon, ám egyelőre a világ minden tájáról naponta érkeznek friss alapanyagok a konyhára. Az egyszerű ízekkel, minőségi alapanyagokkal dolgozó séf a kaviárral, uborkával és osztrigaszósszal tálalt, olajban sült osztrigára a legbüszkébb. A kagylók egészen Írországból utaznak Dubaiba. Az étterem jellegzetes fogása még a rákrizottó, amelyben a rák selymes ízét bazsalikom, narancs, újhagyma emeli ki. A finom fogásokhoz igen borsos áron juthatunk hozzá. Egy-egy vacsora, az italokat nem számolva, akár több, mint 100 ezer forintba is kerülhet két fő részére. Az Al Mahara étterem igen gyakran lánykérések helyszíne is. A mit sem sejtő menyasszonynak egy búvár jelzi a reménybeli vőlegény szándékát.

Al Hadheerah Desert Restaurant – Dubai, UAE

A Bab Al Shams Resort a dubai homokdűnék között bújik meg, egy hangulatos oázisban. A homokkőből épült szállodakomplexum egy régi, erődített arab település hangulatát idézi. Népszerű étterme, az Al Hadheerah azokat a vendégeket kényezteti el, akik szeretnének megismerkedni az Emirátusok tradicionális konyhájával úgy, hogy a szabad ég alatt, kényelmes párnákon heverészve az Arab-félsziget fölött ragyogó csillagokban is gyönyörködhetnek. A gazdag salátákat, köreteket elegáns büféasztalokon helyezik el, a bárány, kecske és marhahúst pedig nyílt tűzhelyeken főzik, illetve fatüzelésű kemencékben és nyársa húzva készítik el. Egész bárányt, csirkét sütnek, rendelésre halat is grilleznek. Népszerű fogás a shawarma is, amely arab rotiba tekert, fűszeres csirke- vagy marhadarabokból áll, fokhagymaszósszal, savanyúsággal tálalva. Különböző meleg mezzéket, azaz apró, sós falatokat is meg lehet itt kóstolni. Ilyen például a darált bárányhússal és fenyőmaggal töltött könnyű tészta, a húsos sambousek. A vegetáriánusok spenóttal és savanykás, bordó fűszerrel, szumákkal töltött vátozatát kóstolhatják meg az ismertebb falafel mellett. Az étteremben nem csupán finom falatokkal kényeztetik a vendégeket, de lovas- és tevebemutatón is részt vehetnek, tradicionális muzsikát hallgathatnak, és megcsodálhatják a hastáncosnők kecses mozdulatait is.

Origins, Yas Viceroy - Abu Dhabi, UAE

A különleges épületek és a Forma1 megszállottjainak érdemes egy kis időt eltölteniük az Abu Dhabiban található Yas-szigeten épült Viceroy szállodában. A finom, hófehér hullámokat formázó, fémszerkezetes épület két szárnyát összekötő híd alatt fut a Forma-1 Abu Dhabi Nagydíj pályája, így a hotel vendégei finom koktélokat szürcsölve, akár a szobájuk teraszáról is követhetik a versenyt vagy az időmérő futamokat a meleg, sivatagi novemberben. Nem kell azonban szállóvendégnek lenni, hogy élvezhessük a Forma1 pályájának látványát, ugyanis a hotel Origins éttermének teraszáról is tökéletes kilátás nyílik a versenyek helyszínére. Az étteremben a világ minden tájáról lehet finomságokat kóstolni, ám csak csütörtökön és pénteken vacsorázhatnak ezen a nem mindennapi helyen azok, akiknek volt akkora szerencséjük, hogy sikerült helyet foglalniuk. Csütörtökon a teraszon faszénen készítenek finom sülteket, amelyeket ropogós salátákkal lehet elfogyasztani. Ezen kívül büférendszerben izgalmas, tengeri finomságokból készült falatokat, európai és arab stílusú édességeket, de sok friss datolyát is falatozhatnak az étterem vendégei.

1902 Restaurant – Asszuán, Egyiptom 

Dél-Egyiptom nagyvárosa, Asszuán nem csupán arról az 1970-ben befejezett gátrendszerről ismert, amely azóta kordában tartja az évezredekig szabadon áradó Nílust. Hanem az óegyiptomi kultúra néhány kiemelkedő szépségű és jelentőségű műemlékéről is, amelyek a nagy folyó két szigetén bújnak meg. A Nílusra néző Old Cataract hotel étterme, az 1902 Restaurant, nevéhez méltón a 19. század végének elegáns angol gyarmati világát idézi meg. Az étterem termeit először a nevében jelzett évben nyitották meg, az első nílusi gát elkészültének tiszteletre. Ezen az ünnepélyes estén olyan neves vendégek vacsoráztak itt, mint Winston Churchill, VII. Edward angol király öccse, és az egyiptomi alkirály. Manapság az étterem mór stílusú termeiben, a közel 37 méteres kupola alatt, és kellemes teraszán fogyaszthatják el a vendégek az Egyiptomban és Franciaországban képzett szakácsok által elkészített finomabbnál finomabb, a francia „nouvelle cuisine”-re jellemző könnyű, különös gonddal tálalt fogásokat. Rendszeresen szerepel az étlapon kacsa, libamáj és friss hal a Vörös-tengerből, gondosan válogatott olasz olívaolajok és különleges sajtok. Az ide betérők a világ minden tájáról kóstolhatnak finom borokat is. A kiszolgálás figyelmessége méltó az étterem eleganciájához.  

Abou Tarek - Kairó, Egyiptom

Az Abou Tarek étterem az egyetlen az egyiptomi vendéglátóhelyek közül, amely még az amerikai hírcsatorna, a CNN egy műsorában is szerepelt. Az 1950-ben, Kairó központjában alapított gyorsétteremben egyetlen féle ételt lehet rendelni, kusharit. Ebben a 19. századi fogásban lencse, makaróni és rizs van összekeverve fűszeres paradicsomszósszal. Az ételt csicseriborsóval és ropogós sült hagymával tálalják. A félelmetes gyorsasággal és ügyességgel dolgozó pincérek a rendelés felvételét követően alig öt percen belül az asztalra varázsolják a szénhidrátdús finomságot. Ám mennyiben több az Abou Tarek kusharija, mint a többi étterem azonos nevű fogása? A titok nyitja a frissességben rejlik. A vendégek nagy száma, és a gyors kiszolgálás miatt az alapanyagok nem állnak sokáig, hamar felhasználásra kerülnek. Ám a különösen ropogós hagyma, és a ínycsiklandóan sűrű paradicsomszósz is az Abou Tarek kusharija mellett szól. Azok a vendégek, akik a még összetettebb aromákat kedvelik, ecettel, lime-mal, fokhagymás sóval és csípős szósszal is ízesíthetik a fémtányérban tálalt fogást.