Nincs a szomszédban, autóval nem érhető el, de ha már bejártad a környezetedben lévő izgalmas helyeket, túl vagy a szomszédos országok látványosságain, és Európa is kevésnek bizonyult, akkor jöhetnek az Amerikák. S miért ne kezdhetnéd délen, hiszen izgalmakra vágysz, soha nem hallott ritkaságokra, és talán még eléred az utolsó vonatot, hogy azt lásd, amit a természetes környezet nyújt. Ne azt, amit a turistaipar neked szán. A részletek előtt hadd mondjak neveket – Huacachina, Belén, Uyuni, Atacama –, amelyek már önmagukban is megismételhetetlenek. Sőt, kimondhatatlanul jól hangzanak. Kezdjük?

Mandela, szafari, veszélyes, apartheid, vízhiány... gyönyörű. Bármilyen elképesztő, ezeket a szavakat csakis egy ország köti össze: a Dél-afrikai Köztársaság. Bár egyre több a turista errefelé, az emberek még mindig nem tudják hová sorolni a kontinens egyik legfejlettebb államát. Azt mindenki tudja, hogy szépek a tengerpartok, és annyira nem lehet rossz a helyzet, ha 2010-ben foci- világbajnokságot is szerveztek, mégis az elmesélésekből rendszeresen magas falak mögött rejtőzködő fehérekről, utcai harcokról és belpolitikai válságról lehet hallani. Mi úgy döntöttünk, hogy közelről győződünk meg arról, mi is az igazság.

Tevekaravánok szelik a végtelen arab sivatagot, majd elérik a homoktenger közepén a datolyapálmás oázist. Az idő lomhán telik, guggolva mentateát szürcsölünk a burnuszos emberek között egy kecskevásárban, a szukot belengi a fűszerillat, este pedig beduin sátrunkban Szindbád meséit hallgatjuk – húsz évvel ezelőtt így vágytunk Arábiába az útleírásokat olvasva.