Kunta Kinte, Gambia turista attrakciója

„Meg kell néznem a térképen, hol van” - mondta a trópusi oltásokat adó intézet vezetője. Persze, nem ő volt az egyetlen, aki még hírét sem hallotta Gambiának. Korábban én is csak Rejtőnél találkoztam vele, akinél néhány helyen úgy szerepel, mint egyfajta civilizációs oázis, Afrika Svájca, ahová bankügyeket intézni, vagy „Európa-szagot” érezni menekülnek a sivatagból és az őserdőből. Gambia Afrika egyik legkisebb országa, nagyjából akkora, mint nálunk két megye. A kontinens nyugati részén, Szenegálba ékelődött be a Gambia folyó mentén, amely több ezer kilométer hosszan kígyózik Guineából, és amelynek torkolatánál három mérföld szélesen terül el Afrika miniállama.

Sorozat egy rabszolgaszigetről

Eredetileg James-szigetnek hívták, de ma már Kunta Kinte a neve. Egy New York-i művész, Chaz Guest ötletére nevezték át 2011-ben, hiszen egy egész generáció nőtt fel a rabszolgák világáról szóló Gyökerek című sorozaton. Az Alex Haley hetvenes években írt dokuregényéből készült sorozatot tavaly újra forgatták, Malachi Kirby-vel Kunta Kinte szerepében. Ő volt az, akit Afrikából cipeltek Amerikába, és akinek életét az utódaival együtt nemzedékeken át követi a történet. 

Kiinduló pontja pedig Gambia legnagyobb turista attrakciója, a Gambia-folyóban, 30 kilométerre a torkolattól található sziget, ahol a rabszolgákat összegyűjtötték. Ezt a földdarabot látták utoljára őseik kontinenséből. Ahogy közeledik hozzá a hajó, a pálmafák sziluettje mellett a sziget erődjét is megpillantjuk

Hódítók, kalózok, világörökség

A hatalmas építményt az első európaiak húzták fel még a 17. század közepén. Pontosabban balti németek, azok közül is Jacob Kettler, Courland hercege, aki nem annyira katonai, mint inkább kereskedelmi bázisként használta. Igaz, a kereskedelmi érdekeket néha fegyverrel is meg kellett védeni.

Az erőd és vele a sziget többször is gazdát cserélt, mígnem 1664-ben holland kézből angolba került. Tőlük kapta a James nevet a yorki herceg, a későbbi II. Jakab tiszteletére. A fura nevű Királyi Kalandorok Afrikában Társaság használta, kezdetben elefántcsonttal és arannyal kereskedtek az erődben, később pedig rabszolgákkal.

1695-ben a franciák foglalták el, miután angol tengerészekkel küzdöttek meg érte. Ez többször megismétlődött, a képet pedig tarkították még a kalózok is. Az erőd többször megsemmisült és újjáépült, Gambia pedig a brit Szenegambia része lett. 

A 19. században erődöket emeltek a folyó két partján a torkolatnál is, az egyikből nőtt ki a mai főváros, Banjul. Akkor már útját akarták állni a rabszolgakereskedelemnek, amit időközben betiltottak a Brit Birodalomban. A század második felében aztán jelentőségét vesztette és ki is ürült az egész épületegyüttes.

14 éve az UNESCO világörökségi listájára került a sziget, melynek területe a talajerózió miatt ma már csak nagyjából a hatoda annak, ami „virágkorában” volt.

Rabszolgasorsok az erődben

Amikor kiköt rajta a hajó, a víz felé fordított régi ágyúk közt gyerekek rohanják meg az utasokat. Az ég tudja, honnét kerülnek elő - valószínűleg az ott dolgozó vagy szőtteseiket, nyakláncaikat a turistáknak elsózni próbáló környékbeliek gyermekei. Helyesek, fogják a kezed, járják veled a szigetet. Nem erőszakosak, de ajándékot azért elfogadnak, legyen az édesség vagy éppen pénz. 

Az erőd falai meglehetősen épen maradtak fent, de a többi, igazgatási épület már nem volt ilyen szerencsés. Többnyire csak a romjaik láthatók. Például a kormányzó konyhájáé, a kovácsműhelyé vagy azé a magánzárkáé, amelyet vélhetően a legengedetlenebb majdani rabszolgáknak tartottak fent. Köztük baobab-fák és a barakkok, ahonnét útjukra indultak a Nyugat-Afrikában összefogdosott rabszolgák. 

Sorsukat egy kisebb múzeum mutatja be, tele történetekkel. Megtudhatjuk például, hogy aki a szigorúan őrzött szigetről meg tudott szökni, és lőtávolságon kívülre sikerült úsznia, az megváltotta magát - nem eredtek a nyomába, megúszta, hogy hajóra rakják. De láthatjuk azt is, hogy a rabszolgahajók milyen rettenetesen zsúfoltak voltak és megtudhatjuk, hogy az utasaik mekkora része élte túl az utat (minimális). 

Kunta Kinte legendája és öröksége

A Kunta Kinte sziget névadója annak a 98 rabszolgának volt az egyike, akik 1767-ben érkeztek a Lord Ligonier hajóval Annapolis-ba, Marylandbe. Az ő legendájára és örökségére épül a hely, amely maga is a Gyökerek-túra keretében tekinthető meg: a folyóparti erődökkel, a helyükön létesült falvakkal, Juffure-val és Albredával meg a múzeummal együtt. De a világörökségi helyszín a rabszolgakereskedelem mellett az Európa és Afrika közötti kereskedelemre is emlékezik: a Gambia folyó volt ugyanis az első ismert kereskedelmi útvonal Afrika belsejébe, már a 15. századtól. 

A Kunta Kinte sziget ma nemzeti emlékhely, az albredai portugál kápolnával, a Maurel fivérek házával Juffure-ban, Santo Domingo portugál romjaival, a Bullen-erőddel, a St. Mary sziget ágyúival együtt. Ez talán a lelátogatottabb helye Gambiának.

Pedig az apró ország sok más csodát is kínál annak, aki odalátogat: a téli óceáni varázs, hatalmas egzotikus fák és apró selyemmajmok mellett például kétnapos túrát a Gambia-folyó nemzeti parkjában, sok vízilóval és nagyobb majmokkal, varázslatos naplementét a Bijilo erdőparkban különleges madarak társaságában (a madárles nagyon elterjedt turistacsalogató program Gambiában), vagy az ősi szenegambiai kőköröket, amelyek szintén a világörökség részét képezik.