Interjú Balogh Sándorral, aki Gyergyószentmiklós gazdasági nagykövete is

Balogh Sándor a nemzetközi üzleti világban otthonosan mozgó üzletember, a Magyar Afrika Társaság (AHU) és a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) megálmodója, elnöke és alapítója. A Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) Nemzetközi Tagozatának alelnöke, a Marokkói–Magyar Üzleti Tanács társelnöke. Fontos szerepet tölt be a Budapesti Iparkamara több tagozatában is. Erdély nem egy régiójában istápolta már a vállalkozókat, tartott előadást nekik üzleti lehetőségekről.

Az általa alapított HTCC a távoli, kevésbé ismert üzleti kultúrájú és gazdaságú országok piacán való érvényesüléshez nyújt segítséget olyan üzletembereknek és vállalkozásoknak, akik a globális piacon keresik a fejlődés lehetőségeit. Partnereit felkészíti a távoli kontinenseken található különleges üzleti körülményekre és számukra ismeretlen piacokra. Az afrikai, ázsiai, amerikai kontinensen működő 17 képviselet verhetetlen előnye a helyismeret. Kint dolgozó munkatársaik jó kapcsolatokat építettek ki a kormányzati és az üzleti szférával, tudják, hol milyen üzleti lehetőségek vannak, hogyan kell tárgyalni egy-egy országban.

Miért hozták létre a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központok hálózatát?

Mire eddig az ötletig eljutottunk, már évtizedeket töltöttünk el – én is és legközelebbi kollégáim is – a magyar külkereskedelemben. Azt láttuk, hogy a magyar vállalkozók, bár rendelkeznek olyan termékekkel, szolgáltatásokkal, amelyekre komoly kereslet lenne a távolabbi piacokon, gyakran még komolyabb is, mint a telített Európai Unióban, 700 kilométernél távolabb nem nagyon mennek a telephelyüktől. Nem azért, mert a hetes valamiféle mágikus szám – nagyjából ez az a távolság, ami még kocsival egy napi járóföldre van.  Manapság népszerű kifejezéssel: nem szeretnek kilépni a komfortzónájukból. Így az ötlet az volt, hogy tágítsuk ki ezt a komfortzónát, hozzunk létre olyan helyeket, amelyek ugyan fizikailag távol vannak Magyarországtól, de megadják azt az otthonosságot, azt a biztonságot, amit a magyar vállalkozók elvárnának. Nemcsak arról van szó, hogy magyarul beszélő stábja van egy-egy ilyen háznak, hanem olyan emberek dolgoznak ott, akik egyaránt ismerik a magyar és a helyi üzleti kultúrát, a magyar és a helyi szabályzást, részei annak a kapcsolati hálónak, amely itthon és a telephelyükön képes a problémák hatékony megoldására. Azt azért hozzá kell tenni, hogy ez a feladat minden esetben más és más – így tőlünk és azoktól is, akik a terepen dolgoznak, nagyfokú rugalmasságot és kreativitást igényel. 

Hogyan került kapcsolatba a külpolitikával, külgazdasággal? 

Moszkvában jártam egyetemre, egy olyan intézménybe, ahová a világ szinte minden országából jártak fiatalok. Egy ilyen helynek  sajátos atmoszférája van – szinte mindegy is, hogy mit tanítanak, már maga a környezet, a sok különböző helyről, különböző kultúrából érkező diák kinyitja az ember gondolkodását. Ez a néhány év nem múlhat el nyom nélkül – különösen mivel  ez egy globális kapcsolati hálót is ad az embernek. Utána persze jött a munkatapasztalat, annak a lassú, szisztematikus feltárása, hogy mi magyarok miben tudunk hozzájárulni a világgazdasághoz, mit tudunk értékesíteni magunkból külföldön. 

„KULTÚRA NÉLKÜL NINCS ÜZLET” – Balogh Sándor

A gazdasági tevékenysége mellett számos jótékonysági szervezet alapítója is. Melyikre a legbüszkébb? 

Furcsa dolog ez a jótékonyság. Akármilyen önzetlenül is próbál adni az ember, és akármennyire is rászorultak azok, akik kapják, nem ritkán kap az adományozó kritikákat, hogy miért ide, és miért nem oda adta?  Így aztán hosszú ideje igyekszünk kiegyensúlyozni a karitatív tevékenységünket.  A legnagyobb publicitást talán a Magyar Afrika Társaság orvosi missziói kapják – 16-ot küldtünk már eddig Ugandától Malawiig számos országba. De vettünk részt már karitatív munkában Irakban, vagy éppen a migrációs válság csúcspontján Magyarországon.  Folyamatosan segítjük a rászorulókat Magyarország hátrányos helyzetű kistérségeiben, de rendszeresen részt veszünk például a Csángó túrán is, vagy szervezünk könyvadományokat erdélyi és ukrajnai magyar iskoláknak. 

Utazásai során mi volt a legfontosabb tapasztalata, amelyet Erdélyben is hasznosíthatunk?

A legfontosabb tanulság, hogy merjünk önazonosak lenni. Attól nem leszünk kevesebbek, ha vállaljuk saját kultúránkat, saját gyökereinket. Nem asszimilálódnunk kell, hanem megtanulnunk, hogy hogyan működik a világ, és saját kultúránkat büszkén vállalva, saját hagyományainkat megtartva megtanulnunk a huszonegyedik századi technológia működését.

Milyen gyakran jár Erdélyben? 

Amilyen gyakran csak tudok.  Az anyaországi magyarokban persze gyakran él valamilyen romantikus elképzelés Erdélyről, és megvallom, először én is így éreztem. Az ezerévnyi történelem, a magyarság, ami összeköt minket. Erdélyben gyakran a jobbik, szebbik önmagunkat akarjuk meglátni – milyen magyarok lennénk, ha nem rontott volna meg minket a huszadik század. De mára ez a romantikus elképzelés már kevés. Erdély ugyanúgy a huszonegyedik században él, mint Magyarország.  Az üzletember ide is azért jön, hogy sikeres üzletet csináljon, hogy kihasználja azokat a lehetőségeket, amelyeket egy földrajzilag és kulturálisan közeli, de más adottságokkal rendelkező  régió rejt magában. Itt is van high-tech ipar kiváló szoftverfejlesztőkkel, itt is vannak olyan ipari, kereskedelmi lehetőségek, mint az Európai Unió más régióiban.  

Mi a legfontosabb célkitűzése az elkövetkező időszakban?

Eddig a HTCC-ben alapvetően az Európán kívüli régiókra koncentráltunk, de látnunk kell, hogy mi sem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyünk jelen Közép-Európában vagy a Balkánon. A térség üzletembereinek szeretnénk új lehetőségeket felmutatni. Az egymáshoz egyre több szállal kapcsolódó szomszédos térség ugyanis új kihívásokat jelent számunkra, és ezeket most szeretnénk elfogadni.