Hátizsákkal Brazíliában
2015 óta minden évben jártam legalább egyszer Brazíliában, volt, hogy többször is. A kontinensnyi méretű ország akkor éppen az elmúlt száz évének leghosszabb és legmélyebb gazdasági válságát élte, miközben két kézzel szórta a pénzt a riói olimpia előkészületeire. Brazília soha nem volt túl biztonságos ország, de ennek ellenére – pár incidenst leszámítva – csupa jó élménnyel utaztam tovább minden látogatás után. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell odafigyelnünk az útitársainkra és magunkra.
Ha Brazíliára gondolunk, akkor az Amazonas dzsungelei, Rio de Janeiro, a szamba, a caipirinha és a giccsesen fehér homokos tengerparton focizó és napozó fiatalok, illetve a favellák jutnak először az eszünkbe. Ezt a sztereotípiát én sem tudom cáfolni, csak esetleg árnyalni egy kicsi. Az ország politikai központja Brazíliaváros, amely a turizmus szempontjából eléggé érdektelen, modernnek tervezett, de nem mindig annak kivitelezett város. Olyan érzésem volt az első ottlétemkor, mint amikor a régi Űrszekerek (Star Trek) sorozatot nézem: még a ’60-’70-es években modern és futurusztikus volt, 50 év távlatából azonban Oscar Niemeyer (Brazíliaváros tervezőmérnöke, tervezőzseni) látnoki képességeiben már kételkedik az odalátogató. Belo Horizonte, a „szomszédos” nagyváros hatórás buszútra található, a helyiek szerint a foci-világbajnokság óta külföldi turista nem járt a városban. Ez bizonyára némi túlzás, de tény, hogy a legtöbb odalátogató brazil és nem külföldi.
A tipikus „gyarmati”, koloniál stílusú városok, amelyeket érdemes meglátogatni Minas Gerais szövetségi államban: Ouro Preto, Saõ Joao del Rei és Tiradentes. Ouro Preto nagyon dimbes-dombos kisváros, ahol minden sarkon van egy gyönyörű templom, freskók helyett egyedi, faborításra festett díszítésekkel, képekkel, bibliai jelenetekkel van díszítve. Saõ Joao del Rei legszebb és leghíresebb temploma, a Saõ Francisco de Assis, amely a gyarmati idők tipikus, gazdagon díszített, újvilági katedrálisa. Mint minden hátizsákos turistának, nekem is az az alapelvem, hogy ahol a helyiek esznek vagy vásárolnak, azt kell kipróbálni (természetesen az otthon megkapott oltásokat követőn). Így találtam rá a Pasteleria da Carma pékségre. A kis bolt pultjai hívogatóan kínálták a jobbnál jobb kinézetű péksüteményeket, lepénykéket és hússal vagy virslivel töltött kis „buktákat”. Az akkor még igen limitált portugál tudásommal „elmutogattam”, miből is szeretnék kóstolót, és minden hozzám intézett kérdésre határozott „szíszí” választ adtam. Az eredmény egy húsos és egy virslis bukta, valamint egy kókuszos, mazsolás, sűrített tejhez hasonló „dulce de leche”-be tunkolt tekercs lett, illetve egy mangólé (kb. 2 US dollárért). A harmadik, lélegzetelállítóan szép kisváros, amit meglátogattam, Tiradentes volt. Legfőbb nevezetessége az Igreja Matriz de Santo Antonio, amelynek oltárai és belső terei brutális mennyiségű arannyal vannak díszítve. Minas Gerais gasztronómiai szempontból sem utolsó. Mindenképp ki kell próbálni a helyi nevezetességek közül a „paõ de queijo”-t, melynek tésztája sajtból és kukoricalisztből készül. Az ebből készült szendvicsek mellé banánchipset és goiabadából készült szószt tálalnak fel (ez a goiabából készült birsalmasajt jellegű lekvár). Ezután desszertnek érdemes kérni egy „Rómeó és Júliá”-t, ami egy-egy szelet – a már említett – goiabadából és kemény fehér sajtból áll.
Brazília emblematikus városa Rio de Janeiro, ezért minden utazó kihagyhatatlan úti célja. Tengerpartja szépségével csak a Corcovadóról – a Cristo Redentortól, a Megváltó Krisztus szobrától – nyíló lenyűgöző kilátás és a Cukorsüveg (Pão de Açúcar) vetélkedhet. Bármennyire csodásak a riói látványosságok, senkinek nem fogja elkerülni a figyelmét a város egyes negyedeit alkotó favellák látványa. Ez messziről érdekesnek és egzotikusnak tűnhet, de egyes favellák nagyon veszélyesek, és még kísérővel se javasolt bemenni az utóbbi időben romló közbiztonsági helyzet miatt. Ezért egy jó tanács minden Brazíliába látogatónak: órát, arany vagy drágának kinéző nyakláncot, gyűrűt, fülbevalót vagy karkötőt semmilyen körülmények között ne vegyen fel, és drágább mobilon se nézze az offline térképet, illetve ne tablettel csináljon fotókat az utcán! A gyakorlott tolvajok és rablók egy pillanat alatt kiveszik ezeket a turisták kezéből, nyakából és zsebéből. A hátizsákos utazónak a lehető legszakadtabb és márkajelzés nélküli ruhákban kell közlekednie, hogy senkinek még csak eszébe se jusson az, hogy valami érték lehet nála. Ha viszont úgy adódik, szigorúan tilos ellenállni, tiltakozni: mosolyogva oda kell adnunk mindent, és kifordított zsebbel mutatni, hogy nem maradt nálunk semmi. Ezenkívül még egy aranyszabály van: húsz-harminc dollár értékű helyi valuta azért mindenkinél legyen, hogy a rabló ne „sértődjön meg” egy esetleges akció során, hogy nincs semmi az embernél. Ez senkinek ne vegye el a kedvét Brazíliától, mert az egész ország egy csoda, csak felkészülten kell odautazni.
