Mentsd el a dátumokat! - 1 -
Afrikai fesztiválőrület
Afrika ezerszínű arcánál csak a fesztiválok sokasága lehet vonzóbb utazóknak. A fekete kontinensen egész évben váltják egymást a gasztro, történelmi, zenei, színházi és táncos fesztiválok, ahogy a festői hagyományok és a férfi szépségversenyek is. Ízelítőül mutatunk néhányat, amiknek időpontját már most ideje bevésni a naptárba!
Panafest, Cape Coast, Ghana
július 25. - augusztus 2.
A Panafest, ahogy neve is sejteti, egy pán-afrikai, történelmi színházi fesztivál. Az 1980-as évektől tartják meg, elsősorban a rabszolgakereskedelem 500 évére és arra fókuszál, hogy ez az időszak milyen nyomot hagyott az afrikai diaszpórán. Azt ünneplik, hogy mindez már a múlté. Tánc- és zenei bemutatók, előadások mellett a régi partmenti erődök, a holland, brit és portugál telepesek által épített atlanti-óceáni városok meglátogatása szerepel a programban. Ezek azok a helyek, melyek a 15. századtól fontos szerepet játszottak a rabszolgakereskedelemben. A résztvevők évről évre ellátogatnak az Assin Mansóba is. Ez az erőd gyakorlatilag egy börtön, itt fürdették meg a Nnonkonsuóban, a Rabszolga-folyóban az összegyűjtött afrikaiakat, hogy aztán szétválogassák és hajóra rakják őket.
Wodaabe Gerewol & Cure Salée, In-Gall, Niger
szeptember 19-26.
A Woodabe a tabuk népe. Magas, ruganyos, szép nigeri férfiaké, pirosra, fehérre, feketére festett arccal, vad és tág szemekkel, vakító fogakkal. Nos, ezeknek a nomádoknak az évenkénti szépségversenye a Gerewol, amelyen csak férfiak indulnak. A Szahara déli végébe utaznak ezért, leginkább In-Gallba, mely a fesztivál idején, az esős időszak után az 500 fős kis településből 50 ezressé válik. Pásztorok a nyájaikkal éppen úgy duzzasztják, mint turisták. Van termésfesztivál, piac, törzsi fesztivál, és persze a fő attrakció a szépségverseny sok-sok flörttel, párok összeboronálásával. A férfiak nemcsak páváskodnak: táncolnak és énekelnek, erejüket is összemérik a forró sivatagban, órákon át. A zsűrit persze nők alkotják, akik férjet is választanak maguknak. Ha megtetszik nekik egy férfi, rámutatnak. Ha a vonzalom kölcsönös, a férfi egy lopótökben tejet visz a nő családjának, aztán három tehenet ajándékoz hozományul. Többnyire.
Felabration, Lagos, Nigéria
október 9-15.
Ez egy funk zenei fesztivál, ami Fela Cutinak, Afrika lüktető szívének zenei munkásságát és életét ünnepli, valamint hatalmas befolyását a nigériai társadalomra. Minden évben a legendás zenész és aktivista születésnapján tartják, gyakorlatilag egyhetes monstre koncertsorozat, olyan zenékkel, mint az afrobeat, a hip-hop, az R&B, a jazz és még több műfaj, nigériai és nemzetközi előadókkal. De szigorúan Fela szellemében, akinek múzeuma is van. Egykori házában megnézhetjük a ruháit, szaxofonját, régi - főként ’70-es évekbeli - képeit, háztartási eszközeit, a ház tetején pedig rendszeresek a bulik.
Mawazine Fesztivál, Rabat, Marokkó
május 12-20.
Alighanem ez Afrika legnagyobb bulija. Fellépett már itt 2002 óta a Deep Purple, Stevie Wonder, Kylie Minogue, Quincy Jones, Elton John és Whitney Houston, rengeteg afrikai, indiai, európai, karibi és dél-amerikai zenész mellett. De egyre több művészt hívnak a Közel-Keletről is. Nyolc színpadon játszanak egyszerre, a nagytól az egészen intimig. Ezek a város különböző részein vannak, meg Salé-ban, ami egy rövid villamosútra fekszik Rabattól. Rabat egyébként világörökségi helyszín sok 12. századi épületének köszönhetően, így két koncert között a történelmi városrészeket is felfedezhetjük. Jóllehet a nyitó- és a zárókoncerteket a világ legnagyobb nevei adják, rengeteg izgalmas irányzatot hallgathatunk a köztes napokon: reggie, spirituálék, berber fúziós rock, touareg blues, kongói soul, üzbég népzene, hogy csak néhányat említsünk.
Knysna Osztrigafesztivál, Knysna, Dél-Afrika
július 7-16.
Népszerű sport- és életmód-fesztivál, több mint száz eseménnyel tíz nap alatt. Családbarát esemény, maratonokkal, mérföldes úszással, kenuversenyekkel és golffal. De van főzőverseny is, whisky-kóstoló, élőzene, gasztrosznob ételek és persze osztriga, minden mennyiségben. Meg borfesztivál éjszakai piaccal, ahol a legmenőbb dél-afrikai pincészetek mutatkoznak be, természetesen a hozzájuk illő falatokkal.
Nyege Nyege Fesztivál, Njeru, Uganda
szeptember 1-3.
Képzeld el, hogy lebegsz a Níluson és közben pszichedelikus zenét hallgatsz, a partról pedig kuduro ritmusát hozza a szél. Ez a Nyege Nyege nemzetközi zenei fesztivál a Nile Discovery Beach-en, Jinjában. Zöld trópusi erdőben, saját stranddal, a tájat díszítő szobrokkal. A fesztivál még csak az idén kétéves, de a szervezők ambíciója az, hogy ez legyen a referencia, ha afrikai zenéről van szó, Ghanától Szomáliáig, Etiópiától Dél-Afrikáig. A fellépők között amerikaiakat, oroszokat, japánokat, mexikóiakat és németeket is találunk, mert a cél a párbeszéd az afrikai diaszpórával az egész világból. De nézhetünk afrikai zenéről szóló filmeket, megismerkedhetünk a kelet- és nyugat-afrikai konyhával, afrikai-ázsiai fúziós ételekkel, meg afrikai szabókkal, akik elkészítik nekünk a helyi viseletet személyre szabva, életünk legeredetibb partiruháját.
Oasis Fesztivál, Marrákes, Marokkó
szeptember 15-17.
„Táncolj, valahol máshol!” - ez a jelszó, és valóban: akik már jártak az Oasis Fesztiválon, azt mondják, olyan ez, mint egy ibizai afterparti, csak éppen a sivatag inspirálta a Szahara északnyugati csücskében. Fiatal fesztivál, csak tavalyelőtt találták ki. A helyszín most egy privát üdülőhely, a The Source, mely az Atlasz-hegység lábánál fekszik. A színpadokat hívogató úszómedencék, zöldellő növények övezik, az oázisban pedig találunk egy amfiteátrumot is. A tájat babzsákok, heverők, kanapék pettyezik, nyugodtan lehet fekve is élvezni a zenét, ha éppen nem akarunk táncolni. Néhányan a korábbi fellépők közül: Guy Gerber, DJ Harvey, Derrick Carter, Ellen Allien, Adriatique, Carl Craig, DJ Tennis vagy Axel Boman.
Hermanus Bálnafesztivál, Hermanus, Dél-Afrika
szeptember-október
Több helyen tartják ezt a környezeti, művészeti fesztivált a Gearon's Point környékén. A reflektorfényben a tengeri mélységek teremtményei és a zenészek állnak. A szervezők szerint ez a legjobb hely a világon szárazföldi bálnalesre, évről évre százezren jönnek a fesztiválra, hogy élvezzék a festői tájat, a bálnák látványát és hallgassák az élő zenéket. De vannak kerékpár- és úszóversenyek, klasszikus autók mérik össze az erejüket, szerveznek éjszakai futást és még sok más esemény is.
Kilifi Új Év, Kilifi, Kenya
december 30-31. - január 1.
Hátizsákkal érkezni a trópusokra technozenére, sátorban vagy ökokunyhóban köszönteni az új évet - valószínűleg kevés menőbb buli van ennél. Mindez egy gyönyörű strandszakaszon, Kenya déli részén. Kelet-Afrikából és az egész világból érkeznek fellépők. A szervezők egy erdei kempingben hideg itallal várják a vendégeket, aztán kezdődik a 36 órán át tartó nonstop buli, ami az új esztendő első napfelkeltéjével ér véget, hogy az árnyékban töltött néhány órás pihenő után újból erőre kapjon. De előtte még boogieznak a holdfényben a strandon és elégetik a Tűztenger hatalmas bábuját. Mindenkitől azt várják, hogy csak a sátrát, a legőrültebb szerelését és a legvadabb gyermeki énjét vigye magával. Minden más otthon maradhat. Bár azért némi pénz például valószínűleg nem árt.
Festima, Dédougou, Burkina Faso
2018. február
Fesztivál, évszázados tradícióval. Kétévente télen krokodilok, majmok, ébenfa csőrű madarak lepik el Dédougou utcáit. De nincs mitől tartani, mindez csak azt jelenti, hogy megkezdődött a Nemzetközi Maszk és Művészeti Fesztivál (FESTIMA). A kéthetes eseményen egész Nyugat-Afrika maszkjai felvonulnak, Beninből, Elefántcsont-partról, Maliból, Nigériából, Togóból éppúgy, mint Szenegálból. Mindegyik csoportban zenészek kísérik az álarcos táncosokat, akik ritmusra vonulnak végig a városon. A vad színekkel festett maszkok közt találhatunk állatokat, szellemeket is. A helyi hiedelem szerint, aki ezeket az álarcokat felölti, maga is állattá vagy szellemé változik. A táncosok ennek megfelelően ugrálják, pörgik át az éjszakát, nagy port verve. Rendszerint több mint százezren nézik a hipnotikus show-t, a legtöbben helyiek, de egyre többen jönnek Európából és Amerikából is. A fesztivál kabaré éjszakáin mesemondók történeteit hallgatják a nézők, a piacon száz standnál lehet kézműves tárgyakat, fonott kosarakat, faragott tökedényeket, batikolt ruhákat, nyakláncokat, karkötőket és persze festett maszkokat kapni.