Interjú Rakonczay Gáborral
44 nap és 4 óra. Ennyi idő alatt jutott el Rakonczay Gábor a Déli-sarkra, a magyarok közül elsőként végiggyalogolva a teljes távot az Antarktisz partjáról indulva. A sarkponthoz közeledve -20 Celsius-fok alá süllyedt a hőmérő higanyszála, olykor elérte a -30 fokot is. Ha ez nem lett volna elég, a megszokottnál is több friss hó esett, így a közel 200 km-es távot tejszerű fehérségben, alig 1 méteres látótávolságban menetelve tette meg. Az apróbb fagyási sérülései ellenére Rakonczay Gábor boldogabb, mint valaha.
Először is hogy vagy? Elégetted testsúlyod 10%-át a menetelésben, fagyási sérüléseket szereztél az arcodon, na és persze hosszú időn át nem láttad a családod.
Köszönöm, kitűnően érzem magam! Egy ekkora út az Antarktiszon a fent írt dolgokkal együtt jár, de ennél sokkal meghatározóbbak a pozitív élmények, a cél elérése és a tudat, hogy ott lehettem a Déli-sarkon.
Mielőtt nekivágtál, tanácsot kértél Ács Zoltántól. Ő az egyik magyar, aki járt már a Déli-sarkon (Kovalcsikné Bátori Krisztina a másik). Az új-zélandi edzőtábor és a grönlandi expedíció pedig gyakorlati tapasztalatot jelentett ahhoz, hogy körülbelül milyen körülmények várnak rád a Déli-sarkon. Volt-e valami, ami ennek ellenére váratlanul ért vagy meglepett?
Ács Zoli nagyon baráti és segítőkész volt. A fő felkészülést pedig a 630 km-es, 29 napos Grönland-átkelésem jelentette. Valamint úgy indultam útnak, hogy pontosan tudtam, életem egyik legnehezebb két hónapja vár rám. Olyan, ami teljesen felkészületlenül ért volna, nem volt, de nem adta magát könnyen az a 44 nap.
A nap 24 óráját lefedve napi 8-12 órás menetidővel tetted meg a szükséges távot, majd estére felállítottad a sátrat. A fáradtság miatt biztosan nem kellett álomba ringatni, de ilyen extrém körülmények között hogy lehet aludni?
A sátorban védve volt az ember a széltől, és mivel éjjel is sütött a nap egyfajta hőcsapdaként is működött. Tehát jóval melegebb volt a sátorban, mint odakint, és igen jókat lehetett pihenni.
Mekkora kalóriabevitelre van szükség ilyen extrém igénybevétel esetén? Hányszorosa ez egy normális felnőtt férfi adagjának?
6-7 ezer kalóriát vittem be naponta, de ez is kevésnek bizonyult. Ez kétszer, háromszor több, mint ami az én típusomnak elég lenne a normális hétköznapokban.
Hogyan kommunikáltál az itthoniakkal? Voltak-e mélypontok, amikor úgy érezted, hogy jobb lenne inkább velük lenni?
Egy IridiumGo műholdas átjátszó segítségével kommunikáltunk, melyhez csatlakoztattam egy LGThinq telefont, ezen keresztül küldtem fotókat és üzeneteket is. Ha az ember betart pár alapszabályt, akkor nem billen meg mentálisan annak ellenére, hogy a család és barátok nagyon tudnak odakint hiányozni.
Nem ez volt az első alkalom, hogy feszegetted a fizikai korlátaidat. 2012-ben megdöntötted az Atlanti-óceán átevezésének világrekordját, 29 nap alatt keresztülgyalogoltál többedmagaddal Grönlandon. Mi az, ami arra motivál, hogy családos emberként az életedet kockáztasd?
Én ezt nem tartom kockázatosnak, a lényeg, hogy az ember rendesen felkészüljön, és megfelelő tudással és alázattal induljon útnak. Ha veszélyes lenne, akkor nem csinálnám. Sőt, bizonyos szempontból pont azért csinálom, mert annyira szeretem az életemet, hogy megpróbálom kihozni belőle a maximumot. Ez néha nagyon sok lemondással és nehézséggel jár, de ha mérlegre kéne tenni egy-egy utat, mindig a pozitív rész lenne felül. És ez mindig így van, olyan célokat tudunk elérni, ahol a pozitív élmény nagyobb, mint a negatív rész.
Amellett, hogy óriási fizikai igénybevételnek vagy kitéve, ez nagyon sok szempontból egy szellemi munka is. A „külső” útról már meséltél, hogyan élted meg ezt a belső utazást?
Így igaz, ez egy komoly belső önismereti utazás is. Az ember ilyen helyzetben igencsak megismeri önmagát. A lényeg, hogy tudjuk élvezni a saját és a körülöttünk levő expedíciós emberek társaságát.
Ahogy ismerünk, biztosan már a következő nagy kihívást tervezed. Mi jár a fejedben?
Egyelőre ennek az útnak a kielemzése folyik, de konkrétumok nélkül azt elmondhatom, hogy nem ez volt az utolsó kaland, amit véghezvittem.